UA-90618011-7

   





Állkapocs kezelés

Budapest belvárosában

Az állkapocs: kis ízület, nagy összefüggések

állkapocs  szelíd kezelés

Az állkapcsunk egy rendkívül komplex testrészünk. Ez az ízület, amilyen kicsi, olyan sok gondot is tud okozni, ha nem megfelelően működik. Rengeteg minden befolyásolhatja a helyes funkcionálást, hiszen egy olyan ízületről beszélünk, amit napi szinten a legtöbbet használunk, és a testben is olyan helyet foglal el, ahol összeköttetésben van a koponyával és a mozgásszervendszerrel is. Így tehát könnyű az esélye az izmok túlfeszítésének, legyen az köszönhető stresszes állapot következtében kialakuló fogcsikorgatásnak, esetleg túl szorosan rögzített fogszabályzó készüléknek. Nem ritka esetben a nyak különböző feszülései, illetve a helytelen testtartás is közvetlen hatással van az állkapocsízület megfelelő működésére. Mivel egy aprócska ízületről van szó, sok esetben nem egyértelmű elsőre, hogy a fájdalmak fő forrása akár innen is eredhet, hiszen olyan területekre is kisugárzik a feszülése, mint a fül, homlok (gyakori fejfájás), de szemekbe, arcba, sőt akár a vállakba, vagy nyakba is „vándorol” a fájdalom.

Komplex állkapocsterápia, a kíméletes megoldás
Minden téren a kombinált és többoldalú vizsgálatokban és kezelésben hiszünk, így az igen összetett rágószervrendszer esetében először manuál, illetve craniosacralis terápiával vizsgálódunk és dolgozunk. Megkeressük azokat az összefüggéseket, melyek az adott helyzetben a túlfeszített, kellemetlen állapotot okozzák, majd a komplex fogásokkal oldjuk a feszüléseket több irányból, a koponya, illetve a nyak, váll és gerinc felől. Állkapocs ízületi probléma esetében fontos lehet egy fogorvos véleménye is, így sok esetben összedolgozunk és egymáshoz igazítjuk a két szakterület kezeléseit a gyorsabb és hatékonyabb gyógyulás érdekében.

Kulcsszerepek a hatékony fogszabályozásban 

Komoly hangsúlyt fektetünk a fogszabályzás folyamatának hatásaira, a koponyára, állkapocsra, illetve a gerincre. Egy fogszabályzó kezelés az egész test egyensúlyára hatással lehet. A készülék felhelyezése előtt is érdemes kilazítani egyes területeket, de a folyamat közben is hatásosabbá, kíméletesebbé teszi a kezelést. A szép, rendezett fogsor elérése érdekében logopédiai szaktudásra is szükség lehet, így a rendelőnkben közvetlenül is együtt dolgozunk logopédus kollégával, akihez így könnyedén tudjuk átirányítani pácienseinket. A rendszeres komplex manuálterápiás kezeléseknek köszönhetően fogszabályzás időtartama rövidülhet, ami viszont ennél fontosabb az- elért kívánt állapot sokkal tartósabban rögzülhet, mind gyerekek és felnőttek esetében is.

A craniosacralis- és manuálterápiával kiegészülő komplex kezelések intenzív változásokat indíthatnak meg. A fogakr, állkapocsra gyakorolt hatásán kívül, az egész testre is kiterjed a kezelés hatása, attól függően, hogy a páciens milyen mélyen tudja integrálni a folyamatot. A kezelések komplexitásából adódóan rengeteg összefüggést figyeltünk meg, és köszönhetően a szoros szakmailag összetett csapatmunkának, olyan sikeres esetek is előfordultak, ahol el lehetett kerülni műtéti beavatkozást, vagy foghúzást. Ebből kifolyólag úgy döntöttünk, hogy ezt a tudást nem szeretnénk csak magunknak őrizni, hiszen ez a felfogás még viszonylag új itthon, és szeretnénk, ha minél több fogorvos, terapeuta és logopédus birtokába kerülnének ezek az lehetőségek. Így 2017 óta rendezünk workshopokat a „Fej-nyak összefüggései a temporomandularis ízülettel” címmel, melyről bővebben a honlapunkon tájékozódhat. 

Keressen minket bizalommal!

Vezető Terapeuta

Molnár Angéla vezető terapeuta

Molnár Angéla

„Mindig az embert, és nem a betegséget kezelem. Összefüggések megkeresésére és helyreállítására törekszem legjobb szakmai tudásom szerint. Pácienseimet a lehető legnagyobb nyitottsággal igyekszem segíteni a gyógyulásuk útján.”

Áraink

craniosacralis terápia ára

Árainkról, csomagjainkról a főoldalon talál részletes információkat

1 alkalom (kb. 50 perc)

Részletes Információk

További részletes információk a rendelőről és a további kezelésekről

Gyakori kérdések

Minden esetben az első alkalommal egy hosszabb alkalomra kell számítani, ahol egy részletes anamnézis felvétel után alapos tartásvizsgálat következik. A terapeuta megnézi a vállak, nyak és az teljes gerinc mozgás minőségeit. Ez egyfajta állapotfelmérés is, ahol keresik az összefüggéseket, mind az állkapocs és koponya felől, mind a gerinc irányából. Ezt követően megkezdődik a kezelés. A manuálterápiás technikákkal először teljes test területén kerülnek helyére az ízületi elváltozások és lágyszöveti eltérések, és az ezt kiegészítő craniosacralis fogásokkal pedig a koponyán, és az állkapcson dolgoznak mikro manipulációkkal, ezzel feloldva a túlfeszített területeket. Gyakran a szájban is dolgoznak a terapeuták (természetesen kesztyűben), így tudnak hozzáférni a szájpadlás, vagy a rágóízület terhelés alatt álló részeihez.

A kezelések rendszeressége teljes mértékben függ attól, hogy a páciensnek milyen állkapocs panasza van, és az milyen régóta áll fenn? van-e, vagy lesz-e valamilyen fogászati kezelés? (sinterápia, fogszabályzó, protetikai kezelés). 2-3 alkalommal már érzékelhető lesz a kezelés hatása. Továbbá amennyiben fogszabályzásban érintett, érdemes a felhelyezés előtt néhány alkalommal komplex manuálterápiával előlazítani az állkapcsot, és az azzal kapcsolatos testi feszüléseket. A fogszabályzás alatti kezeléseket viszont teljes mértékben a fogorvosi vizitekkel összehangoltan szervezzük, így fokozva a folyamat hatékonyságát. 

A kezelés alapvetően fájdalommentes, leginkább lágy technikákkal dolgozunk. A komplex manuálterápiás technikák néha érinthetnek egy-egy érzékenyebb területet, ahol rövid ideig érezhetünk egy kis feszülő érzést, kisebb fájdalmat, ez az izmok feszültség oldódásából adódik.

Az állkapocs területén tapasztalt kellemetlen feszülés, fájdalom igen sokrétűen jelentkezhet, és megmutatkozhat az állkapocstól távolabbi testrészeken a fájdalom kisugárzása által.
Ezekben az esetekben javasolt a terápia:
- állkapocs feszülés, kattogás, éjjeli fogcsikorgatás
- rágóízületi fájdalom
- fejfájás, migrén
- fülzúgás, szédülés
- nyak, váll fájdalom
- fogászati beavatkozások esetén pl. sínterápia, állkapocs műtét
- fogszabályzást megelőzően, alatta és utána
- szabálytalan fogsorból adódó harapási rendellenességek esetében (pl. bulldogharapás, mélyharapás stb.) mind gyermekek, mind felnőttek esetében

Vélemények, visszajelzések

Pácienseink visszajelzései

Katalint a fogszabályozáson keresztül ismertem meg. Állkapocs problémákkal küzdöttem, melyeket eddig senki nem tudott orvosolni. Katalin az első alkalom után csodát tett velem! Ezen kívül a szülés után is segített. Teljesen összerakott, újra egyben éreztem a testem. A derékfájáson is sokat segített. Katalin személyisége és pozitív kisugárzása csak erőt ad a gyógyuláshoz. Szakmai hozzáértése, tudása megkérdőjelezhetetlen. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

Molnár Angélát 1 éve ismertem meg amikor már teljesen kétségbeestem, hogy nincs segítség. Halmozódtak a problémáim, fogszabályzó viseléstől állkapocsizületi problémám illetve egyoldali számítógép használattól nyaktájéki panaszom volt. A nyakamat balra nem tudtam elfordítani és emellett folyamatos fülzúgásom volt. Már az első alkalom után éreztem a kezelés hatását, azóta is rendszeresen havonta járok és mostanra már szinte megszüntek a panaszaim.
Aki ide jön semmiféleképpen ne egy hagyományos masszírozásra számítson. Angéla többféle technikát alkalmaz, olyan gyakorlatokat, fogásokat tud amelyek számomra teljesen újak és hatékonyak voltak. Itt a kezelés során a páciens is együttműködik, a testérzetek figyelésével és az állandó visszajelzéssel a gyógyulási folyamatban aktívan részt vesz.
Szakmai tudása, precízsége, nyugalma biztonságot adott és azonnal éreztem jó kezekben vagyok. Angélát mindenkinek jó szívvel ajánlom, számomra igazi gyógyító ember.

Elérhetőségeink

Időpontot egyeztetni az alábbi elérhetőségeinken lehet:

Cím:

Budapest, XIII. Nyugati tér 5. I em. 5. (30-as kapucsengő)

Designed with Mobirise ‌

Web Site Design Software